Hirdetés

15 éves a Trafó Kortárs Művészetek Háza

Megalapításának 15. évfordulóját ünnepli a Trafó - Kortárs Művészetek Háza, amely az eseményre születésnapi programsorozattal készül. A keddi rendezvényen az elmúlt időszak fellépőit, színházi, zenei, cirkuszi és táncprodukciókat láthat a közönség.


trafo

 


Az esten rengetegen fellépnek vagy éppen installációt készítenek az alkalomra: sokan azok közül, akik az elmúlt 15 évben részesei voltak a Trafó történetének. A Kortárs Művészetek Házában Frenák Pál, Vajdai Vilmos, Nagy József, Réti Anna, a Proton Színház, a Tünet Együttes, a Tűzmadarak és számos fiatal, az intézményben eddig önálló fellépési lehetőséghez nem jutó alkotó is bemutatkozik - olvasható a Trafó MTI-hez eljuttatott közleményében.


Barda Beátát, a Trafó művészeti vezetője a programsorozatról elmondta: nem akarnak múltat idézni sem magukat ünnepelni, hanem rögzíteni akarnak egy pillanatot. "Ide jutottunk, és innen, erről a trambulinról szeretnénk továbblendülni. Ezen az estén láthatunk majd olyanokat, akik felléptek már a megnyitón és olyanokat, akik akkor talán még elemibe sem jártak. Lesz színház, tánc, zene és ének, cirkusz és performansz. Lesznek produkciók és installációk az épületben és az épület körül" - sorolta.


Este 7 órától, amíg a Trafó körül a Tűzmadarak zsonglőrködnek, bent, az épület különböző pontjain a Budapest Tánciskola növendékei és fiatal táncosok lépnek fel. Majd a nagyteremben performanszokat és filmeket láthat a közönség: Vajdai Vilmos és Juhász András kisfilmjét, a Természetes Vészek Kollektíva performanszát és vetítését, újcirkuszi előadást és Frenák Pál produkcióját.


Este 9-től ismét megelevenedik a ház minden pontja: a liftben Jónás Vera énekel és Angelus Iván táncol, a Trafó emeleti folyosóján Nagy Fruzsina erre a napra tervezett installációja látható Szabó Gyuri titkos élete címmel. Az intézmény előtt Kálmán Eszter fa installációja körül fiatal táncosok és zenészek akciója zajlik majd a felfújható Trafó Buborékban, míg a szomszédos tűzfalra a Trafónak küldött videoüzeneteket vetítik.


A nagyteremben este fél 10-től Nagy József legújabb, magyar és francia előadókkal készülő új produkciójából mutatnak be ízelítő, majd fél 11-től a Tünet Együttes műsora látható. Ezt követően Porteleki Áron és Czitrom Ádám koncertjével hangolódhat rá a közönség az éjszakai partira, amelyen fellép DJ Vajdai is, miközben a Trafó galériában videó- és élő performaszok várják az érdeklődőket. A programsorozatra szóló, jelképes, ötszáz forintos összegért kapható belépőt hétfő éjféltől lehet online megvásárolni.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

 

Színházport24 - Hírek -
Budapest15 éves a Trafó Kortárs Művészetek Háza
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon