Hirdetés

A szép Cerceruska - Ősbemutató a Soproni Petőfi Színházban

 


Ősbemutatóra készül a Soproni Petőfi Színház társulata: december 9-én láthatja először a közönség A szép Cerceruska című, Benedek Elek meséje alapján készülő mesebalettet Demcsák Ottó rendezésében.

 

Soproni Petőfi Színház

 

A bemutatóra nyár óta készül a soproni színház tánctagozata. Demcsák Ottó az MTI-nek elmondta: A szép Cerceruska zenéjét a Neofolk együttes zenészei írták, magyar népzenén alapuló világzenét kell elképzelni, a darabban élőzenei betét is lesz. A produkció elején és végén pedig narráció egészíti ki a táncot, a látványt, amelyet egy árnyjáték tesz még különlegesebbé.

 

"A mesék, népmesék a mi időtálló mítoszaink, amelyek nagyon sok mondanivalóval bírnak. Végső soron mindegyik a jó és a rossz, a fény és a sötét harcáról szól, illetve arról, hogy miként találja meg az ember a harmóniát a természettel" - vélte Demcsák Ottó.

 

Hozzátette, hogy A szép Cerceruska is ilyen elemeket tartalmaz humorral, játékossággal, szerelemmel, az egymás iránti felelősség kifejezésével. A lelki érzékenység, a sorsvállalás üzenete szintén benne lesz a kortárs adaptációban, hiszen a népmesék szimbólumrendszere rendkívül összetett.

 

A mese főszereplői - Cerceruska, őzikévé változott húga, a gonosz mostoha és a király - megjelennek a kortárs átiratban is. Demcsák Ottó azonban még kiegészítette a szereplők sorát a tó szellemével és az udvari bolonddal. Cerceruska, az idősebb lánytestvér szerepében a soproni közönség Tiszolczi Lillát láthatja majd.

 

Olyan családi programnak szánja Demcsák Ottó a mesebalettet, amelyen szülő és gyerek egyaránt jól szórakozik. A szép Cerceruska a Harangozó-díjas koreográfus-rendező első gyermekeknek szánt munkája.


Forrás: MTI/ SZÍNHÁZPORT24

 

Színházport24 - Hírek -
BemutatókA szép Cerceruska - Ősbemutató a Soproni Petőfi Színházban
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon