Hirdetés

Az Advent a Hargitán című darabot mutatják be Békéscsabán

Sütő András Advent a Hargitán című darabjának szombat este tartja a díszbemutatóját a Békéscsabai Jókai Színház. Mint Rubold Ödön, a darab rendezője az MTI-nek elmondta, az előadás gondolatiságban és megvalósításban hű maradt az író elképzeléseihez és szándékaihoz.


békéscsaba jókai

 


Rubold Ödön hozzátette: Sütő András kiemelkedő drámája ma is aktuális gondolatokat közvetít, a világgá menekülés társadalmakat és közösségeket romboló hatásait Erdélyben, ugyanakkor a darab mondanivalója túlmutat a határokon, hiszen az elvándorlás Kelet-Európa egészét érinti.


Rubold Ödön kiemelte: személyes és mély barátság fűzte Sütő Andráshoz, játszott és közreműködött a Nemzeti Színházban a nyolcvanas években bemutatott színműben. A dráma mostani színpadra állításának ötlete a Bánffy György Kulturális Szalonban a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület rendezvényén vetődött fel - jegyezte meg.


"Az ügy mögé álltam és a darab színpadra állításához kiváló partnerre találtam Békéscsabán. A Jókai Színház igazgatója, Fekete Péter nagy szeretettel fogadott, méltó helyszínt és környezetet ajánlott fel a munkához. A modern Ibsen Stúdiószínház alkalmat adott arra, hogy a közönség testközelből élje át a szélsőséges érzelmekkel telített esendő emberek életét a Hargitán az adventi várakozás fűtöttségében" - fogalmazott a rendező.

A darab zenéjét Gulyás Levente szerezte, aki a kaval nevű, hat lyukú furulya segítségével hűen visszaadja a Hargitai hegyeken és a házakon csüngő jégcsapokon átsüvítő szél hangját és hangulatát, amíg az erdélyi ősi dallamokat kántáló leánykórus idézi fel.

 


Lenkefi Réka díszlete egyszerű, nyomokban lelhető fel benne a népviselet. A főszerepekben Kara Tünde és Szélyes Imre Jászai-díjas színművészek láthatók. Sütő András drámáját az advent időszakában 14 alkalommal játssza az Ibsen Stúdiószínház, a díszbemutató előtt a közönség már péntek este is láthatja a darabot.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

 

Színházport24 - Hírek -
BemutatókAz Advent a Hargitán című darabot mutatják be Békéscsabán
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon