Hirdetés

Bemutatták a Szegedi Szabadtéri Játékok új fesztiválhelyszínét

Bemutatták az érdeklődőknek szombaton a Szegedi Szabadtéri Játékok új fesztiválhelyszínét, a korábbiakhoz képest ellentétes irányban fölállított nézőteret és a korszerű, a Dóm tér órajátéka előtt fölállított színpadot.


Szegedi SzabadtĂŠri JĂĄtĂŠkok1

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely


Fábián Barbara, a fesztivál sajtóreferense a több száz látogatónak elmondta, a Dóm tér óraterasza felé fordított nézőtér ugyanaz, amelyet húsz esztendeje használ a Szegedi Szabadtéri Játékok. Négyezer férőhelyes, a szektorok elnevezései sem változtak, az egyetlen újdonság egy 16 méter magas világítási torony, ahonnan többek között a nyitóprodukció, a Zorba, a görög különleges háromdimenziós világítását fogják irányítani.


Az fesztivál új színpada az országban a legnagyobb, csaknem ezer négyzetméteres, és nem csak mérete miatt különleges, jóval többet tud, mint a korábbi. A Németországból érkezett színpadtechnikához hasonló Magyarországon legfeljebb egy-egy rendezvény erejéig volt látható - közölte a szakember. A színpad szélein két hang- és fénytorony épül majd, ezek együttes magassága eléri majd egy tízemeletes házét. Oldalt két nyolc-nyolc méter magas takarófalat emelnek, így a kulisszák mögötti történések nem zavarják majd a közönséget.

 

Szegedi SzabadtĂŠri JĂĄtĂŠkok2

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely


A hagyományos zenekari árok is megszűnt a színpad előtt. Több elképzelés is volt arról, hol kapjon helyet a több tucat zenész és a karmester - szóba került az egyetem első emeleti terasza is -, végül a muzsikusok a színpad előtt játszanak majd.


Az fesztivált öltözői és a kiszolgáló helyiségek, például a kelléktár - a Dóm térrel szomszédos - Rerrich Béla téren kapnak helyet. A konténereket tartó szerkezet megegyezik a színpadéval, így szükség esetén a játszóhely mérete akár tovább is bővíthető - közölte a sajtóreferens.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

Színházport24 - Hírek -
VidékBemutatták a Szegedi Szabadtéri Játékok új fesztiválhelyszínét
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon