Hirdetés

Eötvös Péter műve a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon

Eötvös Péter Az Aranysárkány című műve is szerepel a Bartók Plusz Operafesztivál programján, amely új és klasszikus produkciókat is kínál a közönségnek június 14. és 23. között Miskolcon.

bartokplusz


Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkára a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: az operafesztivál olyan rangos esemény, amely nélkül már csaknem két évtizede elképzelhetetlen lenne Magyarország és annak kulturális, turisztikai élete.


Mint mondta, a fesztivál három pillére - Bartók Béla életművének ápolása, szerepvállalás a kortárs magyar népopera megteremtésében, széles közönségrétegek megszólítása - mellett kiemelt jelentősége van annak a hatásnak is, amelyet kifejt a miskolci zenetanításra, az új generáció tehetségeinek bemutatkozására.


Kriza Ákos, Miskolc polgármestere elmondta: Miskolc erős lábakon álló iparváros, komoly kulturális értékekkel. Kiemelte: a fesztiválon az elmúlt években 20 ősbemutatót láthatott a közönség a legjobb magyar kortárs zeneszerzők műveiből, 40 különböző Bartók-előadást mutattak be, ingyenes szabadtéri programokat tartottak. A fesztivál a fiatal generációk értékformálásában is jelentős szerepet tölt be.


Mint hangsúlyozta, a fesztivál kiszámítható működésében fontos szerepe van a városnak és a kormánynak is. A szervezők tájékoztatása szerint a miskolci operafesztivál megrendezését az Emmi 300 millió, az Nemzeti Kulturális Alap 20 millió, a város 82 millió forinttal támogatja. Kesselyák Gergely, a Bartók Plusz Operafesztivál fesztiváligazgatója elmondta: a fesztiválon június 16-án tartják Eötvös Péter Az Aranysárkány című operájának magyarországi ősbemutatóját.


A napjaink Európájának problémáit feldolgozó művet Frankfurt után először Miskolcon láthatja a közönség. Eötvös Péter zeneszerző felidézte: 2013-ban a frankfurti Ensemble Modern együttestől kapott felkérést egy kamaraopera megírására, ehhez találta meg a Katona József Színházban Gothár Péter remek rendezésében látott Golden Dragon című darabot.


Elmondta: a Roland Schimmelpfennig színdarabjából készült zeneművet a fesztiválon az Israel Contemporary Players adja elő, a szereplők között van Meláth Andrea és Mikecz Kornél is. A Miskolci Nemzeti Színházban látható opera karmestere Nagy Zsolt, a rendezője Bruno Berger Gorski. Kesselyák Gergely elmondta: a fesztivál 4. alkalommal kiírt, 2018-as operaíró versenyét Albin Fries osztrák zeneszerző Nora című darabja nyerte, amely a fesztiválon mutatkozik be a közönség előtt.


A Nemzeti Filharmonikus Zenekar A kékszakállú herceg várát játssza a fesztiválon. Az együttes zeneigazgatója, Hamar Zsolt elképzelései szerint készülő bemutatón Judit szerepében Rost Andrea lép fel. A Kékszakállú plusz est színorgonával és fényfestéssel kísért darabbal, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: A tűz költeménye művével zárul.


Az Ezrek operája programban látható Pietro Mascagni a Parasztbecsület című művének szabadtéri helyszíne a miskolci Kálvária-domb. Egy másik Mascagni-művet, az Irist a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában játsszák majd a plzeni Josef Kajetán Tyl Színház vendégjátékában. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta: a fesztivál nyitónapi operagáláján a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara lép fel. Puccini, Sosztakovics, Korngold, Aldo Finzi és Albin Fries műve szerepel a műsoron.


A Bartók Plusz zárógála 3 tenor koncertjén Verdi, Puccini, Gounod, Csajkovszkij és Strauss operáinak áriái hallhatók, a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A fesztivál az idén is megnyitja a komolyzene és az opera műfaji határait. Bartók-művekből hoz dzsesszátiratokat a Sárik Péter Trió, Puccini Bohémélet című operája animációs filmből bontakozik ki, ". és Echo" címmel felnőtteknek szóló báboperát mutatnak be. Igudesman és Joo Kis éji rémzene című világjáró show-műsorában a klasszikus zene humorral bontakozik ki.


A tíznapos fesztiválon a főprogram mellett utcai hangversenyek és balett, kamarakoncert, kórusmuzsika, népzene, dzsessz és világzene szórakoztatja a közönséget. A sajtótájékoztatón elhangzott: Bartók Plusz Operafesztivál és a Csimborasszó Production közös szervezésében, az Óbudai Danubia Zenekar közreműködésével, a világhírű tenor, Juan Diego Flórez október 22-én a Papp László Sportarénában lép fel.

 

Forrás: MTI

Színházport24 - Hírek -
OperaEötvös Péter műve a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon