Hirdetés

Gálával és díjátadóval ünnepel a Budapesti Operettszínház

A legnagyobb operettslágerek, Kálmán Imrétől Lehár Ferencig népszerű szerzők művei hangzanak el a Budapesti Operettszínház pénteki gálaműsorán, a magyar operett napján, amelyen a színház díjait is átadják.


Budapesti Operettszínház

 


Az operettszínház és a Musica Hungarica Kiadó kezdeményezésére 2002 óta október 24-én, Lehár Ferenc (1870-1948) halálának és Kálmán Imre (1882-1953) születésének évfordulóján ünneplik a magyar operettet. Hagyomány az is, hogy több kategóriában a magyar operett estéjén adják át a Budapesti Operettszínház elismeréseit.


A gálán az évad operettszínészének, valamint az évad musicalszínészének járó elismerést, az évad legígéretesebb ifjú művészének járó Marsallbot díjat, a Musica Hungarica Kiadó életműdíját, továbbá az operett nagydíjat adják át. A koncerten népszerű operettszerzők, elsősorban Kálmán Imre és Lehár Ferenc legismertebb dallamait hallhatja a közönség.


A műsorban operettrészletek, köztük a Csárdáskirálynő, a Cirkuszhercegnő, A mosoly országa, a Csókos asszony, a Viktória, A Bajadér, a Marica grófnő, A víg özvegy dalai is elhangzanak. Az évad új bemutatójából, Farkas Ferenc Csínom Palkó című operettjéből is hallható részlet, emellett táncbetétek színesítik a programot.


Az esten az operettszínház sztárjai, mások mellett Dolhai Attila, Fischl Mónika, Kerényi Miklós Máté, Dancs Annamari, Peller Károly, Oszvald Marika és Faragó András lép fel. A művészeket Makláry László vezényletével a Budapesti Operettszínház szimfonikus zenekara kíséri és a színház balettkara is közreműködik a magyar operett napja alkalmából rendezett látványos koncerten.

 

Forrás: MTI/ SZÍNHÁZPORT24

Színházport24 - Hírek -
OperettGálával és díjátadóval ünnepel a Budapesti Operettszínház
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon