Hirdetés

Gyász: Elhunyt a Operettszínház művésze

Elhunyt Magasházy István színművész, az operettszínház társulatának tagja - tájékoztatta a Budapesti Operettszínház szombaton az MTI-t.


operettszinhaz

 


Magasházy István színművész életének 67. évében rövid, súlyos betegség után december 19-én hunyt el - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Magasházy István 1948. május 20-án született. 1969-től az Állami Déryné Színházban játszott, operatanulmányait 1970-ben fejezte be. 1975-től haláláig az operettszínház társulatának tagja volt.


Novemberben még színpadra állt a teátrum két nagysikerű előadásában, a Csókos asszony tűzoltó- és a Cirkuszhercegnő komornyikszerepében. Mint írták, "soha nem főszerepeket alakított, a szó klasszikus értelmében vett igazi epizodista volt. Nem vágyott többre, alázattal, mélységes tisztelettel és szeretettel szolgálta a számára oly szent színházat".


Művészi munkája elismeréseként néhány nappal ezelőtt vehette át a Gobbi Hilda által alapított epizodistákat jutalmazó szakmai elismerést, az Aase-díjat.


A Budapesti Operettszínház Magasházy Istvánt saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

Színházport24 - Hírek -
BudapestGyász: Elhunyt a Operettszínház művésze
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon