Hirdetés

Gyermek- és ifjúsági színházi biennále kezdődött Kaposváron

Megkezdődött hétfőn Kaposváron az ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennále, amely egy héten át az elmúlt két év legjobb produkcióinak biztosít bemutatkozási lehetőséget.


biennale

 


"Talán minden eddiginél gazdagabb, minden eddiginél érdekesebb programot tudunk kínálni ezen a héten a kaposvári gyerekeknek" - mondta Novák János, az ASSITEJ Magyar Központ elnöke a Csiky Gergely Színházban hétfő délután tartott ünnepélyes megnyitón. Az ASSITEJ céljáról szólva elmondta: az ebben résztvevő művészek saját hazájukban, így Magyarországon is azért dolgoznak, hogy minden gyerek évente legalább egyszer eljusson színházba, vagy hozzájuk eljusson a színház.


Szita Károly (Fidesz-KDNP) kaposvári polgármester, a biennále védnöke a csaknem félszáz produkciót bemutató színházi fesztivál nyitóelőadására, a Világszép nádszálkisasszony című mesejátékra zsúfolásig megtelt nézőtér közönségét arra biztatta, hogy ez alatt az egy hét alatt a lehető legtöbb előadást nézzék meg. A megnyitó ünnepségen ASSITEJ Üveghegy Életműdíjat vehetett át Pogány Judit, aki pályafutását a kaposvári színházban kezdte. Az elismerést Herczegh Anita - Áder János köztársasági elnök felesége -, a biennále fővédnöke adta át.


A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt méltatva Bagossy László, az ASSITEJ elnökségi tagja hangsúlyozta: "mesejátékok hőseként vagy rajzfilmfigurák hangjaként is mindig a legnagyobb szakmai igényességgel és szenvedéllyel vetette magát a munkába, és színészetének teljes arzenálját mozgósította a gyerekközönség szolgálatára. Pinokkió, Malacka, Moha és Páfrány, kis Vuk, Bogyó és Babóca - csak néhány a legendás mesefigurák közül, amelyek az ő lényén és hangján keresztül váltak fontossá és hagytak kitörölhetetlen nyomokat a magyar gyerekek generációinak fantáziájában".

 

biennale1

 


ASSITEJ Üveghegy Életműdíjban részesült Csukás István Kossuth-díjas író, Molnár Piroska, a nemzet színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, valamint Nánay István színikritikus is, akik azonban nem tudtak részt venni a hétfői ünnepségen. Az ország legnagyobb, immár hetedik alkalommal megrendezett gyermek- és ifjúsági színházi fesztiválján összesen 45 - korcsoportok szerinti bontásban összeállított, e mellett a határon túli társulatokat külön válogatásban bemutató - előadásból (nagyszínházi, kamara-, tánc- és bábszínházi produkciókból) válogathat a közönség.


A magyar társulatok közül a fővárosi Kolibri Színház, az Örkény Színház, a Pesti Magyar Színház, a Budapest Bábszínház, a Bárka Színház, a Stúdió K, a Szkéné és a budaörsi Latinovits Színház előadásait láthatja a közönség, a vidéki városok közül Kecskemétről, Veszprémből, Győrből, Dunaújvárosból, Zalaegerszegről, Tatabányáról, Szegedről és Békéscsabáról érkeznek produkciók a somogyi megyeszékhelyre.


A függetlenek közül itt lesz többek között a Káva Kulturális Műhely, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, a Szputnyik Hajózási Társaság, a Manna Kulturális Egyesület, a Zsámbéki Színházi Bázis, a Nézőművészeti KFT és a K.V. Társulat. A határon túlról hoz előadást a beregszászi Magyar Drámai Színház, a bolognai La Barracca, a tel-avivi The Key Theatre, a zadari Puppet Theatre, a berlini Grips, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat.


A fesztivál kísérőrendezvényei között felolvasóestek, mesterkurzus, workshopok, szakmai viták szerepelnek, a Kaposvári Egyetemen színházi nevelési konferenciát rendeznek, továbbá szabadtéri előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, játékos programokkal várják az érdeklődőket. Az idén első alkalommal szerveznek szakmai programot fiatal színházalkotók számára NeXt GeneRation címmel, mely fiatal hazai és határon túli magyar művészeknek kíván szakmai bemutatkozási lehetőséget nyújtani.


Az ASSITEJ Magyar Központja a társszervező Csiky Gergely Színházzal közösen 2002 óta kétévente rendezi meg a Gyermek és Ifjúsági Színházak Biennáléját. Az idei versenyprogramban szereplő 23 előadást szakmai zsűri értékeli. A legjobbakat az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díjával jutalmazzák.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24
MTI Fotó: Varga György

 

Színházport24 - Hírek -
VidékGyermek- és ifjúsági színházi biennále kezdődött Kaposváron
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon