Hirdetés

Halász János: 17 milliárddal több jut kulturális és közösségi célokra 2014-ben

Az idei évhez képest 17 milliárd forinttal több támogatás jut kulturális és közösségi célokra 2014-ben - mondta Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a Magyar Teátrumi Társaság hétfői tisztújító közgyűlésén Budapesten.


Halász János

 


"A magyar színházi világ minden tekintetben biztonságban van" - hangsúlyozta az államtitkár, aki nagy előrelépésnek tekinti a plusz forrásokat. Az előadóművészetek közül kiemelte a zenét, és megjegyezte, hogy a vidéki zenekarok 630 millió forinttal nagyobb támogatást kapnak jövőre.


Halász János leszögezte: az állam támogatja az előadóművészetet, de az állam befolyásától mentesen működhetnek a művészi közösségek. Felidézte, hogy két hete a Magyar Színházi Társaság közgyűlésére is meghívást kapott, ahol szakmai egyeztetésre is sor került. Mint mondta, mindegyik szakmai szervezetet partnernek tekintik, és egyeztetni fognak velük minden olyan változásnál, amely az előadóművészeti törvényt érintheti, és amelynek a minisztérium, vagy a kormány a kezdeményezője.


Az államtitkár szerint a társasági adókedvezmény-rendszer bevezetése az elmúlt három évben a színházak anyagi biztonságát alapozta meg. Kiemelte, hogy gondolkoznak azon, milyen változtatások szükségesek a rendszer jobbítása érdekében. Ezzel kapcsolatban már elindult a háttérmunka a minisztériumban a Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) kezdeményezésére, a folyamatban közreműködik a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság is.


Felhívta a figyelmet arra, hogy a TAO-kedvezménnyel összességében az állam adja minden színház esetében a legnagyobb támogatási összeget. A támogatási arányok áttekintését is tervezik a jövőben - tette hozzá. Beszélt arról is, hogy zajlik a költségvetési törvény vitája, a jövő évi támogatási összegek ismertek. Rámutatott, hogy a minisztérium költségvetésben szerepel az a mintegy 1,6 milliárd forintos összeg, amely a jövő évben pályázatokon fogja segíteni a nem kőszínházi formában működő előadóművészeti szervezeteket.


Az igazgatóválasztásokról szólva elmondta: szerinte a pályázatok átlátható módon zajlanak. Leszögezte, hogy ő maga is pályázat-párti, ezért e téren nem tervez változást.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

 

Színházport24 - Hírek -
BudapestHalász János: 17 milliárddal több jut kulturális és közösségi célokra 2014-ben
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon