Hirdetés

Hoppál Péter: a kóruséneklés kultúraközvetítés

A kóruséneklés kultúraközvetítés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára csütörtök este Debrecenben, a Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusverseny és Folklór Fesztivál megnyitóján.


HoppĂĄl PĂŠter

 


Hoppál Péter kifejtette: a kóruséneklés kultúraközvetítés is egyben, és mint a sokszínű kultúra része, értéket, hagyományt és tudást örökít át. A politikus a kóruséneklés közösségformáló erejéről is beszélt. A Kölcsey Központ színháztermében tartott megnyitón az államtitkár kiemelte, hogy a Gulyás György karnagy által 53 éve útjára indított verseny világhírnevet vívott ki magának. Mint mondta, Debrecenben mélyen gyökerező hagyománya van az együtténeklésnek. "A magyar és nemzetközi kórusok megmérettetésével komoly feladatra vállalkoznak a szervezők" - fogalmazott az államtitkár, aki a kórusversenyhez fűződő személyes kötődését is megosztotta a jelenlévőkkel. Mint felidézte, gyermekkorában a kórusversenyen résztvevőként kapott élmények megerősítették elköteleződését a kórusművészet iránt, és a karnagyi pályát választotta.


Hoppál Péter nemes versengést kívánt a résztvevőknek, akiket egyúttal meghívott a kontinens legnagyobb kórusversenyére, az Europa Cantat nemzetközi kórustalálkozóra, amelyet 2015-ben Pécsett rendeznek meg. A hét végéig tartó Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusversenyen és Folklór Fesztiválon két kontinens 14 kórusa, csaknem 500 kórista vesz részt.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

Színházport24 - Hírek -
VidékHoppál Péter: a kóruséneklés kultúraközvetítés
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon