Hirdetés

Januárban rendezik a Pajtaszínházi Szemlét

Ötödik éve folytatódik a vidéki amatőr társulatokat támogató Pajtaszínház program, a színjátszókörök 2020 januárjában a budapesti Nemzeti Színházban mutatkoznak be a Pajtaszínházi Szemlén - hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten.


Nemzeti Színház

 


A Pajtaszínház program országos szakmai napjára hétfőn 19 megye településéről, többek között Kömpöcről, Pellérdről, Gádorosról, Girincsről, Királyhegyesről, Bősárkányból és Mányról érkeztek képviselők a budapesti Nemzeti Színházba.


A kulturális államtitkárság mindent megtesz, hogy megfelelő támogatásban részesítse Magyarország egyik legfontosabb programját, valamint hogy az országhatárokon túllépve is erősítse azt - hangsúlyozta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a szakmai programokat megelőző hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten.


A program alapja az alkotásba, a színház közösségalkotó és megtartó erejében való hit - mutatott rá Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, hozzátéve: a Pajtaszínházi Szemle tetőpontjai a legszebb ünnepi pillanatok közé tartoznak, mert tele vannak életigenléssel.


Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője elmondta, hogy a program a közművelődési szakma megújulásáról is szól, arról, hogy a szakemberek közösen dolgoznak a közösségért a helyiekkel.


Kiemelte, hogy egy-egy közös cselekvés szociális háló is egyben, az érintett települések 43 százalékában új darabok is készülnek. Az önszerveződő közösségek életre kelnek és életben maradnak, emellett a környékbeli települések is igénylik, hogy a színjátszókörök az új produkciókat az ő rendezvényeiken is bemutassák - fűzte hozzá.


Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, a program szakmai koordinátora felidézte a korábbi évek eseményeit, valamint elmondta azt is, hogy a csoportok színművészek mentorálásával fognak dolgozni.


Az amatőr társulatok 2020 januárjában a budapesti Nemzeti Színházban mutatkoznak majd be a Pajtaszínházi Szemlén.

 

Forrás: MTI

Színházport24 - Hírek -
BudapestJanuárban rendezik a Pajtaszínházi Szemlét
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon