Hirdetés

Kilenc bemutató a zalaegerszegi Griff Bábszínházban

A 2016/2017-es évadban kilenc produkciót mutat be a zalaegerszegi Griff Bábszínház, a műsortervben szerepel élőzenés előadás, népmese- és modernmese-feldolgozás, emellett kiemelt figyelmet fordítanak a nézők életkori sajátosságaira is - mondta Szűcs István, a bábszínház igazgatója kedden, az évadnyitó társulati ülésen.


Griff Bábszínház

 


Az ősz első hónapjában három bemutatót tartanak. A Lúdas Matyi című meseopera felújító próbái már folynak, az előadást Horváth Károly zeneszerző (1950-2015), a Griff korábbi igazgatójának tiszteletére mutatják be Rumi László rendezésében, szeptember 23-án.


Szeptember 24-én a színház előtti téren játszóházas installációkra várják a gyermekeket: a bábszínház termében délelőtt a zenére, hanghatásokra épülő Piroskaland című baba-színházi produkciót, délután pedig a nagyobb gyermekeknek szánt előadást, Gimesi Dóra Szemenszedett meséjének bábszínházi adaptációját mutatják be.


Az októberi premier a Holle anyó - a Vojtina és a Griff Bábszínház közös produkciója - lesz, a közismert népmese modernebb, mai változatát Veres András átirata nyomán Bartal Kiss Rita állítja színpadra. Novemberben Gimesi Dóra Mindentlátó királylány című meséjét tűzik műsorra Halasi Dániel rendezésében, az év utolsó előadása pedig - Darvasi László A 3 emeletes mesekönyv című műve alapján - Tóth Mátyás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójának vizsgaelőadása lesz.


A 2017-es esztendő első bemutatója népmesére épül: a Szépen szóló babukamadár című bábos előadás rendezője Boráros Szilárd. Februárban a békéscsabai bábszínház és a zalaegerszegi Griff közös produkcióját, Szegedi Katalin Palkó és Lenka című művének színpadi változatát láthatják a nézők. A 2016/2017-es évad utolsó bemutatója Tersánszky Józsi Jenő Misi Mókus kalandjai című műve lesz, az előadást jövő év áprilisában tűzik műsorra - ismertette a részleteket Szűcs István.


Kitért arra is, hogy az új évadban több koprodukciós előadás is készül, ami többek közt a díszletek, jelmezek elkészítésénél jelentős költségmegtakarítást jelent a bábszínházaknak. A produkciókat élőzenével teszik még izgalmasabbá, látványosabbá: a Lúdas Matyi előadáson például harmonikaszó kíséri a történetet, a népmesei alapokat hordozó Holle anyónál című előadáson pedig háromtagú zenekar játszik - fűzte hozzá.


Szólt arról is, hogy a bérletes rendszert úgy állították össze, hogy megfeleljen az életkori sajátosságoknak, így más-más előadást láthatnak az óvódások, és megint mást a kisiskolások. A repertoár az aprók-színháza című programmal egészül ki, a tervek szerint minden hónapban két-két babaszínházi előadást játszanak. Az utazó bérletet a vidéki nézőknek ajánlják, akik így helyben, saját településen nézhetik meg az előadásokat.


Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) a színházi műsortervet gyermekközpontúnak nevezte, aminek azért van nagy jelentősége, mert a bábszínházban szerzett tapasztalatok, élmények meghatározóak lehetnek - fogalmazott. A társulattól azt kérte - bár Zala megye speciális, aprófalvas településszerkezete miatt ez nem könnyű feladat - hogy előadásaikkal próbáljanak meg minél több településre eljutni.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

Színházport24 - Hírek -
GyermekszínházKilenc bemutató a zalaegerszegi Griff Bábszínházban
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon