Hirdetés

Közös Varnus-Lajkó hangverseny a debreceni Református Nagytemplomban

 


A Debreceni Tavasz programsorozatának egyik kiemelt eseményeként Varnus Xavér és Lajkó Félix közös hangversenyét rendezik meg május 6-án a debreceni Református Nagytemplomban - jelentette be Tóth Ernő, a rendező Főnix Rendezvényszervező Kft. igazgatóhelyettese hétfőn sajtótájékoztatón.

varnusxaver

 

 

Az április 11-én véget ért Tavaszi Fesztiválnak minden korábbinál több, összesen 11 ezer látogatója volt, különösen sok érdeklődőt vonzott az első alkalommal megrendezett csokoládénapok programsorozata - mondta el az igazgatóhelyettes, aki reméli, hogy hasonlóan sikeres lesz a május végéig tartó Debreceni Tavasz is, amelynek kiemelkedő programjaként tekintenek Varnus Xavér orgonaművész és Lajkó Félix hegedűművész közös hangversenyére.

 

Varnus Xavér a sajtótájékoztatón felidézte, hogy először 12 éves korában lépett fel a debreceni Református Nagytemplomban, ahova ma is rendszeresen visszajár. Utalt a legutóbbi, Rhoda Scott-tal közös nagytemplomi orgonahangversenyére, megjegyezve: Rhoda Scott az 1970-es években ugyanazt tette Magyarországon, mint amit ő maga is céljául tűzött ki, "közbeszéd tárgyává tenni az orgonát".

 

Rövid zenetörténeti okfejtésében az orgonaművész kifejtette: a rendszerváltás után eltűnt Magyarországon az orgonakoncertek közönsége. Ennek okát ő abban látta, hogy az 1970-es, 1980-as években az érdeklődés nem elsősorban az orgonának, hanem a hangversenyek misztikus helyeinek szólt. Aki zongorahangversenyre ment, azt mondta: megyek Fischer Anni, vagy Kocsis Zoltán hangversenyére. Aki orgonahangversenyre ment, úgy fogalmazott: megyek a Mátyás-templomba, vagy a Zsinagógába orgonahangversenyre - érzékeltette a különbséget Varnus Xavér. Miután - szerinte - a rendszerváltás után e helyek varázsa, misztikuma megkopott, elfogyott a közönség is. Ő maga pedig céljául tűzte ki, hogy az orgona szeretetét kiterjessze a közönségre, visszanyerje számukra a komoly zenét. Ilyen szempontból "az utóbbi tíz év kegyelmi időszak volt: sikerült kicsit megbolondítani az országot az orgonaüggyel" - mondta Varnus Xavér Debrecenben.

 

Varnus Xavér és Lajkó Félix közös hangversenyét május 6-án este 7 órától hallgathatják meg az érdeklődők a debreceni Református Nagytemplomban.

 


Forrás:MTI/SZÍNHÁZPORT24

Színházport24 - Hírek -
ZeneKözös Varnus-Lajkó hangverseny a debreceni Református Nagytemplomban
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon