Hirdetés

L. Simon László: továbbra is a művészekhez kerülnek a jogdíjak

Továbbra is a művészek részesülnek az üres adathordozók után beszedett jogdíjakból, azok negyedét azonban ezentúl a közös jogkezelők helyett a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szakkollégiumai osztják szét - mondta L. Simon László, az NKA alelnöke, fideszes országgyűlési képviselő hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.


L. Simon László

 


Az üres adathordozók után az Artisjus tavaly 3,6 milliárd forint jogdíjat szedett be, majd osztott fel vagy utalt át más közös jogkezelőknek, összesen 590 millió forint működési költség levonása után. Az évi 10-11 milliárdnyi pályázati forrást szétosztó NKA ezzel szemben 900 millió forintból működik - közölte L. Simon László.


Az Országgyűlés elé zárószavazásra hétfőn kerülő törvénymódosítás nem minden jogdíj, hanem csak az üres adathordozók - például memóriakártyák, CD-k, merevlemezek, pendrive-ok, set-top-boxok - után beszedett jogdíjak 25 százalékát utalná ezentúl a kulturális alaphoz. A jövőre várhatóan 800-900 millió forintnyi új bevételt az NKA szakkollégiumai fogják felosztani a művészek között, a kollégiumok közti szétosztási arányt később határozzák meg.
Nem igazak tehát azok a sajtóhírek, hogy "elvennék a művészek jogdíjait" - hangsúlyozta az NKA alelnöke.


Egy múlt pénteken közzétett petícióban több mint ötszáz művész kérte arra az Országgyűlést, hogy ne szavazza meg a magánmásolási jogdíjak 25 százalékának átirányítását a közös jogkezelőktől az NKA-hoz. A nyílt levél szerint a törvénymódosítást mindenféle szakmai egyeztetés nélkül, néhány nappal a zárószavazás előtt nyújtotta be Cser-Palkovics András (Fidesz). "A jogdíj a szerzők, előadók fizetése. Egyedül a mi jogunk, hogy döntsünk e pénzek sorsa felől. Visszautasítjuk ezt a beavatkozást a magánautonómiánkba, és elvárjuk, hogy bármilyen rendszerszintű módosítás előtt az alkotmányos véleményezési jogunkkal élhessünk" - olvasható a petícióban.


L. Simon László most azt mondta, a szakmaibb elosztás érdekében az NKA Előadó-művészeti Kollégiuma szétválik egy Színház- és Táncművészeti, valamint egy Zeneművészeti Kollégiumra, amely a komoly- és könnyűzenét egyaránt támogatni fogja, ezzel párhuzamosan megszűnik a Szerzői Jogdíjbevételek Felhasználásáról Döntő Ideiglenes Kollégium.


Az MTI kérdésére L. Simon László elmondta: azt tartaná helyesnek, ha a jogdíjbevételek szétosztása során a kollégiumok csak szakmai szempontokat vennének figyelembe, így nem ismétlődhetne meg a "Kárpátia-ügy".


Az NKA alelnöke megjegyezte: a törvénymódosítás összhangban áll az uniós jog változásaival, Ausztriában például a hasonló jogdíjbevételek felét a kulturális intézmények között osztják szét. L. Simon László szerint a jövőben át kell át kell tekinteni a nem nevesíthető jogdíjbevételek egész elosztási rendszerét, és megoldást kell keresni az internettel kapcsolatos jogdíjkezelési problémákra is.


A múzeumi törvény módosítására vonatkozó újságírói kérdésre az indítványt beterjesztőként is jegyző képviselő visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint a szakminiszter ne szakmai szempontok szerint döntene a műtárgykölcsönzések engedélyezéséről. Hangsúlyozta: a tárcavezető minden esetben egyeztetni fog a szakapparátussal.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

 

Színházport24 - Hírek -
BudapestL. Simon László: továbbra is a művészekhez kerülnek a jogdíjak
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon