Hirdetés

Megújult befogadótérrel, új célokkal kezdi az évadot a KOMA társulat

Megújult befogadótérrel, új célokkal és társulattal kezdi a 2013/14-es évadot a KOMA, amely az idén három bemutatóval, állandó gyerekprogramokkal és a helyi közösség közreműködésével létrejövő projektekkel várja a közönséget.


koma

 


A 2007-ben alakult független társulat vezetője, Zrinyi Gál Vince rendező-színész az MTI-nek elmondta, hogy Bejössz címmel pénteken és szombaton kétnapos, ingyenes bázisnyitó-bulival várja a látogatókat a megújult csapat a megújult bázison. Mindkét napon perfomansszal mutatkoznak be, pénteken slam poetry versenyt rendeznek, szombaton pedig fellép a Kerekes Band is.


A 2013-2014-es évadtól négy színész, Jaskó Bálint mellett új tagként Érsek-Obádovics Mercédesz, Tolnai Hella és Domokos Zsolt, valamint Bethlenfalvy Ádám drámapedagógus, továbbá a menedzsment alkotja a KOMA csapatát. Első bemutatójukat Dömötör Tamás rendezésében láthatja decemberben a közönség, a munka során a társulat a Shop-stop című filmből merít ihletet. Márciusban Radnai Márk rendezésében mutatják be magyar sorozatgyilkosokról szóló produkciójukat, az évad végén, májusban pedig a Nézőművészeti Kft.-vel hoznak létre közös előadást, amelyet Scherer Péter állít színpadra.


Magánügy címmel havonta jelentkező sorozatot indítanak, amelyben a társulat egy-egy színésze készít egész estés produkciót. Állandó gyerekprogrammal is jelentkeznek az általános iskolás korosztály számára, Varga Anikó színésszel együttműködve.


Zrinyi Gál Vince kiemelte, hogy a közösségi színház irányában folytatja tovább munkáját a társulat, vagyis egy közösségre koncentrál és annak a problémáin segít könnyíteni a művészet, a színház eszközeivel. Az új évadban így az előadások mellett helyet kapnak a helyi közösség aktív közreműködésével létrejövő happeningek, performanszok, kiállítások, filmvetítések, többlépcsős projektek, de folytatódik az évek óta működő színházi nevelési program is. A KOMA Bázis épületének iskolai jellegét felszámolták: az előtér kiállítótérként, vendégfogadásra alkalmas helyként működhet, a színháztérben állandó színpad helyett mobil nézőtér van.


Jövő nyáron nemzetközi fesztivál megszervezését is tervezik a közösségi színházat képviselő külföldi csapatok meghívásával. Zrinyi Gál Vince kitért arra, hogy a korábbi nehézségek ellenére a helyi önkormányzattal jó a viszonyuk. A 15 millió forintból megvalósított felújítást is a XV. kerület állta, és a támogatásukat is folyamatosan emelik: 2013-ban 8 millió forintot kapnak, kétmillióval többet, mint tavaly. A társulat a működésre 11 millió forintos állami támogatást is elnyert. A támogatások nagy része már meg is érkezett - tette hozzá, felidézve, hogy az előző évben a támogatást későn kapták meg, a korábbi színészcsapat ezért oszlott fel. Beszámolt arról is, hogy a kerületben folytatott közösségfejlesztő munkára létrehoztak egy alapítványt is.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

 

Színházport24 - Hírek -
BudapestMegújult befogadótérrel, új célokkal kezdi az évadot a KOMA társulat
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon