Hirdetés

Móricz és Koltai újra a Tháliában

Koltai Róbert hamarosan a harmadik produkcióban mutatkozik be a Thália Színház színpadán. A Jelenetek 2 házasságból című előadást január második felében mutatják be.


Thália Színház

 


A nyáron debütált Starfactory című produkció után nemrég a Móricz Zsigmond Naplója alapján készített Napló-szilánkokkal állt a színész a Nagymező utcai teátrum közönsége elé. Koltai Róbert legújabb előadása a szintén Móricz-átirat Jelenetek 2 házasságból című produkció lesz, amelyben rendezőként és szereplőként is közreműködik - olvasható a Thália Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.


Az est Az asszony beleszól és a Rab oroszlán című regényből született. A végeredmény egy habkönnyű krimikomédia és egy keserédes tragikomédia lett - áll az ismertetőben. A két részt - amellett, hogy a szerző azonos - a közös téma, az együttélés, a házastársi összetartozás témája köti össze. Az előadást a Napló-szilánkokhoz hasonlóan B. Török Fruzsina színpadi adaptációjában láthatja a közönség január 23-ától a Thália Színház Mikroszínpadán. A két házaspárt Gubás Gabi és Koltai Róbert, valamint Egri Bálint és Sztarenki Dóra alakítja. Az előadás díszletét Szlávik István, a jelmezeket Szakács Györgyi tervezi.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

Színházport24 - Hírek -
BudapestMóricz és Koltai újra a Tháliában
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon