Hirdetés

Nyílt nap az Operaházban

A sikeres tavalyi programsorozat után az Operaház ismét ingyenes családi programokkal készül a nemzeti ünnepre. A színház minden helyszínét, köztük a hétköznapokon zárt épületrészeket is birtokba vehetik a látogatók.


operahaz

 


Az Andrássy úti dalszínház szerdán 10 órakor nyitja kapuit, majd délutánig koncertekkel, több helyszínen zajló játékos, interaktív gyermekprogramokkal, többek közt kézműves foglalkozással és hangszerbemutatóval, félóránként induló idegenvezetéssel várja a családokat - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.


A látogatás alatt ezúttal olyan terek is megtekinthetők, amelyek a napi operalátogató programnak nem részei, így október 23-án bejárható a színpad, a jelmeztár és a festőműterem is. Fél 2-től és 14 óra 45 perctől Könnyek napja címmel Starostina Kristina különleges, négyperces balett-koreográfiáját a Nagybüfében tekintheti meg a közönség az alkotó előadásában. A Vörös Szalonban három filmvetítés lesz, állatmesék balett-előadásban, míg a Székely Bertalan teremben - három időpontban - Krasznai Gáspár tart zenés operaismertetőt Verdi Don Carlos című művéről.


A programok ingyenesek, azonban jegyváltás szükséges (akár már kedden) a korlátozott befogadóképesség miatt. Az utolsó események 15 órakor indulnak.


Estére, 19 órára az Operaház Jókai utca 4. szám alatti kamaratermébe várják az érdeklődőket, ahol idén ismét színre kerül Andrássy-Neuenstein Frigyes és Andrássy Krisztina tavaly bemutatott Sír a téli éjszaka című műve. A szerzőpáros 1956 emlékére egyfelvonásos drámai daljátékot írt. Tóth János rendezésének főbb szerepeiben Cecília Lloyd, Nyári Zoltán, Sánta Jolán és Andrássy Frigyes lép színpadra. Az előadást Kovács János, a november 4-i, ismételt alkalommal pedig Köteles Géza vezényli. Jegyár: 1500 forint.


Az október 23-i programsor részletes információit az Operaház weboldalán olvashatják az érdeklődők.

 


Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

 

 

Színházport24 - Hírek -
BudapestNyílt nap az Operaházban
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon