Hirdetés

Rendkívüli kihívások előtt az egri Gárdonyi Géza Színház

Pozitív és negatív emberi példák felmutatásával az értékes és igényes életlehetőségekért való küzdelem, a "jó ügy" szolgálata - e gondolat mentén állt össze az évad - mondta az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója a társulat évadnyitó ülésén csütörtökön.


GĂĄrdonyi GĂŠza SzĂ­nhĂĄz

 


Blaskó Balázs hangsúlyozta: rendkívüli kihívások elé néz a színház, több próbát már tavasszal és a nyár elején megkezdtek. Szólt arról is, hogy befejezéséhez közeledik a színészház tetőszigetelése, illetve nyílászáróinak cseréje. A 25 millió forintos beruházás mellett megkezdődik a színház hang- és fénytechnikájának korszerűsítése is.


A színházigazgató kitért rá: az évad első nagyszínpadi bemutatóját szeptember 26-án láthatja a közönség. Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című tragikomédiáját Csiszár Imre állítja színpadra. A stúdiószínpadon október 3-án Tom Ziegler színművét, a Grace és Gloriát mutatják be először, ugyancsak Csiszár Imre rendezésében.


Az említetteken túl az évad nagyszínpadi bemutatói között szerepel a Bál a Savoyban című revüoperett, egy táncjáték, A cigánybáró, Shakespeare Rómeó és Júliája, valamint két musical: a Légy jó mindhalálig és a Chaplin filmjének alaphelyzetét feldolgozó A kölyök. A stúdiószínpadon lesz látható Görgey Gábor Görgey című drámája, melynek főszerepét Blaskó Péter játssza. Ezen kívül színpadra kerül a Jászai Mariról szóló, A megkoszorúzott című monodráma, az Utolsók című táncjáték, valamint egy akcióvígjáték is, a Robinson és Crusoe.


A gyerekeknek készül A palacsintás király című zenés mesejáték, a Szaffi táncmese, valamint egy ősbemutató, a Pumukli című mesejáték. Blaskó Balázs bemutatta a társulat új tagjait is: Bodor-Németi Gyöngyi Miskolcról, Misurák Tünde Zalaegerszegről, Virga Tímea pedig a Turai Ida Színháztól érkezett Egerbe. Vendégművészként Blaskó Péterrel, Csengeri Attilával, Egyházi Gézával Bánovits Viviannéval, Füredi Nikolettel és Udvarhelyi Boglárkával találkozhat a közönség. A színház tánctagozatához Dunai Bettina és Oláh Balázs érkezett.


Az igazgató tájékoztatása szerint a tavalyihoz hasonló sikerrel halad a bérletek értékesítése. A fenntartó egri önkormányzat képviseletében Habis László polgármester arról beszélt, hogy Eger olyan város, amely bár nem tartozik a nagy települések közé, mégis figyel rá az egész ország. "Büszkék lehetünk Egerre, és büszkék lehetünk a színházra is. Az elmúlt évek munkája erősítette a színházról kialakult pozitív képet" - mondta. Kitért rá: a színház mintegy 590 millió forintból gazdálkodhat.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

 

Színházport24 - Hírek -
VidékRendkívüli kihívások előtt az egri Gárdonyi Géza Színház
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon