Hirdetés

Naostro - Élesben címmel magyar színházi fesztivál kezdődött kedden Prágában.

2014.11.04

Klasszikus művek és vendégjátékok szerepelnek a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának szeptember közepén kezdődő évadtervében - közölte csütörtökön az erdélyi színház.

2014.09.05

Bocsárdi László Jászai Mari-díjas rendező vezeti a következő négy évben is a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat, miután az önkormányzat által meghirdetett versenyvizsgán elfogadták pályázatát - adta hírül csütörtökön a Háromszék című napilap.

2014.09.04

A San Franciscó-i öbölben, otthona közelében szórták szét az augusztus 11-én elhunyt Robin Williams hamvait egy nappal halála után - számolt be róla a Radar Online portál szerdai jelentése nyomán az amerikai sajtó. Hollywood az Emmy-díjak hétfői átadásán emlékezik a színészre.

2014.08.23

Szerződést bontott Tamar Iveri grúz szopránnal a híres sydneyi operaházban működő Opera Australia, az ország első számú operatársulata, miután a közelmúltban hatalmas felháborodást váltott ki az énekesnő Facebook-oldalán felfedezett homofób bejegyzés.

2014.06.23

Visky András és Robert Woodruff Caravaggio terminal című projektjét mutatja be jövő kedden a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

2014.06.21

Harminchárom színházi és 13 táncművészeti pályázat érkezett a határon túli színházaknak és professzionális táncegyütteseknek járó mintegy 50 millió forintos támogatásra, amellyel a társulatok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását segíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte a kultúráért felelős államtitkárság az MTI-vel szombaton.

2014.06.08

Nézői visszajelzések és látogatószám alapján is sikeres évadot tudhat maga mögött a kassai Thália Színház, amelynek programlistáján az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekt égisze alatt főként francia és magyar darabok szerepeltek.

2014.06.06

Carlo Goldoni Mirandolina című vígjátékát mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Csiki Zsolt rendezésében szombaton.

2014.02.05

A bécsi Burgtheater után a Pozsonyi Nemzeti Színház is jelezte, hogy nem kíván részt venni azon a színházi fesztiválon, amelyet a budapesti Nemzeti Színház szervez - írja az Új Szó Online. Vidnyánszky Attila értetlenül áll a történtek előtt.

2014.02.03
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon