Hirdetés

Sas József bejelentette, hogy jövő év áprilistól nem lép többet színpadra. A Mikroszkóp színpad egykori igazgatója jelenleg súlyos betegségéből lábadozik, de az Aktívnak mégis csillogó szemmel mesélt a kabaré világában eltöltött 35 évéről. Mások mellett első szerepéről, és csípős politikai humoráról.

2013.10.21

Éliás Gyula Jr. hosszas zenei tanulmányok után a 90'-es évek elején tűnt fel a magyar popvilágban. Kezdetben-klubzenekarokban játszott. Horizont, Let's go, Éliás project, majd tehetségét külföldön is kamatoztatta. Többek között Párizsban, Rómában, Barcelonában, Liverpoolban és Németországban hallhatta a közönség.

2013.10.18

Manapság Magyarországon a független értelmiségiként való létezés lassan egyet jelent a hazaárulással - ezt is mondta Alföldi Róbert Bécsben, a Burgtheater fennállásának 125. évfordulója alkalmából rendeztek konferencián, ahol ő tartotta a vitaindító előadást.

2013.10.14

Georg Büchner Danton halála című drámáját viszi színre Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-rendezője a dél-koreai fővárosban működő Seoul Arts Centerben.

2013.10.04

A Budapesti Operettszínház jelenlegi igazgatója csütörtökön az MTI-nek azt mondta, nem érte egészen váratlanul a Fővárosi Közgyűlés döntése, amely eredménytelenné nyilvánította az intézmény vezetésére kiírt pályázatot. Jelezte: újra pályázni fog.

2013.09.26

Zsámbéki Gábor kapja a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját 2013-ban. A Színikritikusok Díjának szeptember 22-ei gáláját a Trafó - Kortárs Művészetek Házában tartják, a díjátadó műsorát Gergye Krisztián rendezi, a fellépők között színészeket, táncosokat és zenészeket láthat a közönség.

2013.09.11

A Tóték című előadásával Budapestre érkezik a bukaresti Nicolae Balcescu UNESCO Kulturális Központ; a Victor Ioan Frunza rendezte darabot szeptember 29-én láthatja a Katona József Színház közönsége.

2013.09.10

A Nemzeti Színház elmúlt öt évadát tekinti át Csáki Judit Alföldi színháza - Öt nemzeti év című, a Libri Kiadó gondozásában megjelent kötete, melyet csütörtökön mutattak be Budapesten.

2013.09.06

Rendkívül izgalmasnak és felkavarónak tartja Bródy János Alföldi Róbert István, a király rendezését. A szövegíró az MTI-nek elmondta: az előadás hatását az 1983-as bemutatóhoz tudja hasonlítani, és örül, mert Alföldi komolyan vette a darabot.

2013.08.27

Szörényi Levente szerint Alföldi Róbert István, a király-rendezését számtalan ponton ő inspirálta és ezt vállalja, úgy érzi azonban, hogy a rendező feláldozta a zenei minőséget a koncepció oltárán. A zeneszerző erről a Kolozsvári Magyar Napokon rendezett közönségtalálkozón beszélt.

2013.08.25
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon