Hirdetés

Majdnem harminc évnyi házasság után szakított Détár Enikő és Rékasi Károly. Hétfőn a Détár-Rékasi házaspár közös nyilatkozatban ismerte el, hogy véget ért a házasságuk - írja a Blikk.

2013.05.21

Újcirkuszi előadással indítja és zárja a Trafó a jövő szezont, amelyben Mundruczó Kornél és a Krétakör új produkcióját is láthatja a közönség. Az évad programját a jelenlegi és az előző igazgató - aki végül visszatért az intézménybe - közösen alakította ki.

2013.05.20

Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő vehette át az Emberi Méltóság Tanácsa által alapított Emberi méltóságért díjat kedden Budapesten.

2013.05.14

A Katona József Színházhoz szerződik a jövő évadtól Kulka János. A színészt elsőnek a közönség áprilisban láthatta a Katona színpadára Henrik Ibsen A nép ellensége című darabjában. Kulka János a Nemzeti Színház élén történt igazgató váltás után jelentette be, hogy otthagyja az ország első teátrumát.

2013.05.13

Először adták át a Magyar Állami Operaházban a Seregi László koreográfusnak emléket állító díjat: maradandó tartalmat és művészi értéket teremtő alkotóként Lukács András vette át az elismerést vasárnap este Seregi Makrancos Kata című balettjének előadása előtt.

2013.05.06

Törőcsik Mari lesz a vendég Érdi Tamás zongoraestjén: a színésznő előadásában verseket hallhat a közönség a zongoraművész koncertjén a budapesti Rózsavölgyi Szalonban május 7-én és 25-én.

2013.05.06

Nagy Sanyi a Madách Színház művésze a Betörő az albérlőm című darabban csatlakozik egy bűnbandához, ám mostanság az RTL Klubon futó napi sorozatban a Barátok közt-ben is negatív figuraként tűnik fel a képernyőn - írja STOP.

2013.05.02

Két musical, a 2005-ös Mr. Tűsarok (Kinky Boots) című angol film és Roald Dahl brit regényíró Matilda című gyermekkönyvének feldolgozása kapta idén a legtöbb Tony-díj-jelölést.

2013.05.01

Több hónapos pihenő után kedden újra dolgozni kezdett Jurij Ljubimov, a neves orosz színházi rendező, de nem a Taganka színházba tért vissza, hanem a Bolsojban folytatta az Igor herceg című opera színpadra állítását.

2013.04.30

A legjobb színésznő díját kapta a hétvégén a belgiumi Liege filmfesztiválján Hámori Gabriella A vizsga című filmben nyújtott alakításáért - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Magyar Filmunió.

2013.04.29
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon