Hirdetés

Az idei Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozaton belül március 22-én mutatta be a Bárka Lev Nyikolajevics Tolsztoj regényének, az Anna Kareninának átiratát. Ez az 1877-ben kiadott mű a világirodalom egyik legismertebb alkotása, számtalan film, balett, báb, musical feldolgozást ért meg.

2013.04.13

A Gobbi Hilda-centenárium programsorozatában a Csirkefej című előadásról tartanak beszélgetést a Bajor Gizi Színészmúzeumban pénteken délután.

2013.04.11

Ma van a költészet napja: József Attila születésnapjára emlékezve számos irodalmi, művészeti programot rendeznek. Lesz például Budapesten Versmaraton, Nyíregyházán versolvasási rekordot szeretnének felállítani, Sopronban "verskommandó" indul, Pécsett József Attila összes verse elhangzik, Londonban pedig irodalmi estet tartanak.

2013.04.11

Borovics Tamás, Nyári Oszkár és Vass György jutottak a Kaszás Attila-díj harmadik fordulójába; a három színművész közül a közönség választja ki azt, aki a júniusi gálán átveheti az elismerést.

2013.04.09

A Radnóti Színház produkciója most is ül, a nézők érzik, olyan történetet látnak, ami már régóta zajlik, de sohasem lesz vége, mert a jövőben is így esik majd meg. Kedves gazemberek mindig voltak és lesznek, áldozatokká váló nyerészkedők szintúgy - Petővári Ágnes színikritikája.

2013.04.07

Szabó Dávid (27), illetve ahogy újabban, immár extravagáns sztárként nevezik, Dave Mess maga is meglepődött azon, hogy az ő rajongótábora más, mint a többi- írta a Blikk.

2013.03.30

A színházi világnap alkalmából az idén is odaítélték a Gobbi Hilda-életműdíjat, a Soós Imre- és a Vámos László-díjakat, valamint a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elismerését, a Hevesi Sándor-díjat.

2013.03.27

Dario Fo olasz drámaíró, színész, zeneszerző üzenetét olvassák fel a színházakban az előadások előtt az idei színházi világnapon, március 27-én, szerdán. Az ünnep alkalmából jótékonysági gálaestet és díjátadót tartanak a veszprémi Petőfi Színházban, a MASZK Országos Színészegyesület szervezésében.

2013.03.26

Bereményi Géza, a Thália Színház igazgatója, író-filmrendező kapta idén Józsefváros díszpolgári címét, a kerület legrangosabb kitüntetését.

2013.03.21
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon