Hirdetés

Rovat: Tánc

Február 4-én 10 órától a Pomádé király új ruhája, este 7 órától az Elektra című koreográfiát mutatják be az egri közönségnek.

2016.02.03
Rovat: Tánc

Külföldi sztárvendégeket és hazai koprodukciós előadásokat láthat a közönség február 24. és március 3. között 2016-os Budapesti Táncfesztiválon - mondta el Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

2016.02.03
Rovat: Tánc

Nyolcvannyolc kőszínházi előadást tartott az idei évadban a Győri Balett társulata, amelyeket itthon és külföldön mintegy negyvenezer néző látott - mondta az együttes igazgatója a hétfőn tartott évadzáró társulati ülés után az MTI-nek.

2015.06.22
Rovat: Tánc

Alexander Balanescu zenéje inspirálta a Szegedi Kortárs Balett új, Insomnia című produkcióját, melyet pénteken mutatnak be a Szegedi Nemzeti Színház kisszínházában.

2015.02.05
Rovat: Tánc

A tervek szerint már a következő, 2015/2016-os évadot a Millenáris Teátrum épületében kezdheti a Nemzeti Táncszínház - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken a Millenáris parkban.

2014.11.07
Rovat: Tánc

Kortárs káosz jelenik meg a színpadon Kun Attila és a Közép-Európa Táncszínház legújabb előadásában: a többek közt József Attila Szabad-ötletek jegyzéke című műve által inspirált, Tiszta föld című produkciót november 13-án és 14-én láthatják az érdeklődők a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

2014.11.07
Rovat: Tánc

Több mint 2,6 milliárd forintot fordítanak jövőre a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítására a Millenáris park területén - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

2014.11.04
Rovat: Tánc

Öt, már futó darab műsoron tartása mellett két újabb bemutatóval készül a most induló évadra Győri Balett - mondta el a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen Kiss János igazgató.

2014.09.04
Rovat: Tánc

A Nemzeti Táncszínház 293 millió forintot kap a kormánytól a 2014/15-ös évad "zavartalan lefolytatására", emellett 150 millió forintot fordítanak a teátrum új játszóhelye kialakításának előkészítésére - derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.

2014.08.01
Rovat: Tánc

Előkelő vendége van a moszkvai Nagyszínháznak: keddtől öt estén át lép fel a londoni Covent Garden, a Királyi balett társulata az orosz fővárosban, a brit kulturális évad keretében.

2014.06.19
1 2 3 4 5 6
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon