Hirdetés

Rovat: Vidék

A fenntartó debreceni önkormányzat a nemzeti színházi státus megerősítését várja a Csokonai Színház új vezetésétől, a Ráckevei-korszaktól - mondta Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere szerdán az évadnyitó társulati ülésen.

2013.08.21
Rovat: Vidék

Szerdán kezdődött és augusztus 21-én ér véget a II. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep, amelyet idén Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója jegyében rendeznek meg az egri Vitkovics-házban.

2013.08.14
Rovat: Vidék

Az István, a király harmincéves jubileumi előadásával zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada, a darabot Alföldi Róbert rendezésében szombaton mutatják be a Dóm téren.

2013.08.14
Rovat: Vidék

A jubileumhoz méltó sikerrel zárta az ötvenedik évadot a Gyulai Várszínház. A közönség ötven nap alatt hetven programot láthatott, közülük harminc ingyenes műsort június 22. és augusztus 10. között - közölte hétfőn Gedeon József igazgató Gyulán sajtótájékoztatón.

2013.08.12
Rovat: Vidék

Az István, a király kolozsvári bemutatójának főpróbáját tartják a felújított békéscsabai Szent István téren augusztus 20-án este. A rockoperát a Honvéd Táncszínház közreműködésével, a Zikkurat Színpadi Ügynökség és a Békéscsabai Jókai Színház korprodukciójában láthatja a közönség.

2013.08.08
Rovat: Vidék

A Határokon túli és hazai amatőr színjátszók XXI. találkozóját rendezi meg a Zsámbéki Színházi Bázis szombaton és vasárnap.

2013.08.08
Rovat: Vidék

Hétfőtől válthatók bérletek a Szegedi Nemzeti Színház 131. évadára - közölte Gyüdi Sándor főigazgató az MTI-vel.

2013.08.07
Rovat: Vidék

Húsz-huszonöt helyi és mintegy harminc tájelőadással készül a 2013/2014-es színházi évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház - mondta el Sándor Zoltán, a tavaly alapított társulat művészeti vezetője a keddi évadnyitón.

2013.08.06
Rovat: Vidék

Ivancsics Ilona és Színtársai két előadását láthatja a közönség a Balatonboglári Színházi Esték keretében augusztus második hétvégéjén: a társulat Az idő vasfoga, valamint a János vitéz című előadását játssza a Balaton déli partján.

2013.08.04
Rovat: Vidék

Javában folynak az előkészületek az augusztus 17-i és 18-i székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékokra: az első alkalommal megrendezendő játékokon Szent István király élete és a középkor hangulata elevenedik meg.

2013.08.04
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon