Hirdetés

Rovat: Vidék

Húsz-huszonöt helyi és mintegy harminc tájelőadással készül a 2013/2014-es színházi évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház - mondta el Sándor Zoltán, a tavaly alapított társulat művészeti vezetője a keddi évadnyitón.

2013.08.06
Rovat: Vidék

Ivancsics Ilona és Színtársai két előadását láthatja a közönség a Balatonboglári Színházi Esték keretében augusztus második hétvégéjén: a társulat Az idő vasfoga, valamint a János vitéz című előadását játssza a Balaton déli partján.

2013.08.04
Rovat: Vidék

Javában folynak az előkészületek az augusztus 17-i és 18-i székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékokra: az első alkalommal megrendezendő játékokon Szent István király élete és a középkor hangulata elevenedik meg.

2013.08.04
Rovat: Vidék

Legalább 120 ezer ember fordult meg a Művészetek Völgyben az összművészeti fesztivál tíz napja alatt, a falu és a környék összes szálláshelye foglalt volt, ebből Kapolcson háromezer vendégéjszakát töltöttek el sátorral - mondta el Márta István fesztiváligazgató az MTI-nek vasárnap.

2013.08.04
Rovat: Vidék

Idén immár 13. alkalommal rendezi meg Veszprémi Nyár című rendezvénysorozatát a megyeszékhely Városi Művelődési Központja (VMK).

2013.08.03
Rovat: Vidék

Célegyenesben a fertőrákosi barlangszínház és a kőfejtő felújítása; várhatóan augusztus közepén átadják a kétmilliárd forintos beruházás munkaterületét a kivitelezőnek - közölte az MTI-vel Sopron önkormányzata.

2013.08.01
Rovat: Vidék

Latinovits Zoltánra és Bujtor Istvánra emlékezik a Veszprémi Petőfi Színház ősszel előadóesttel, könyvbemutatóval - jelentették be sajtótájékoztatón pénteken.

2013.07.26
Rovat: Vidék

Ma veszi kezdetét és tíz napon át tart a Művészetek Völgye összművészeti fesztivál, amely Kapolcson, Taliándörögdön, Monostorapátiban és Vigántpetenden várja a látogatókat.

2013.07.26
Rovat: Vidék

Theo Herghelegiu Tündéri című drámáját mutatja be közös produkcióként Szegeden a Thealter Fesztiválon az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a szegedi MASZK Egyesület - közölte csütörtökön az erdélyi teátrum.

2013.07.25
Rovat: Vidék

Balatonboglár közel negyed évszázados szünet után éleszti újjá régi hagyományát azzal, hogy augusztus 2. és 11. között megrendezi a balatonboglári színházi estéket a Vörös Kápolna melletti szabadtéri színpadon, felújított környezetben.

2013.07.24
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon