Hirdetés

Sikerrel zárta az ötvenedik évadot a Gyulai Várszínház

A jubileumhoz méltó sikerrel zárta az ötvenedik évadot a Gyulai Várszínház. A közönség ötven nap alatt hetven programot láthatott, közülük harminc ingyenes műsort június 22. és augusztus 10. között - közölte hétfőn Gedeon József igazgató Gyulán sajtótájékoztatón.


Gyulai Várszínház

 


A várszínház mellett működő Művészeti Tanácsadó testület hétfőn délelőtt hozta nyilvánosságra a jubileumi évadot értékelő jelentését. A művészekből, támogatókból és a gyulai önkormányzat képviselőiből álló testület szerint az idei jubileumi évad előadássorozata rendkívül változatos volt, a műsorok széles réteg érdeklődését célozták meg. A várjátékokon az ismert hazai előadók mellett külföldiek is felléptek, Európából és a tengerentúlról, összesen tíz országból.


Gedeon József hangsúlyozta: négy új bemutatót tartottak, Bocsárdi László rendezésében Shakespeare Hamlet című drámáját láthatta a közönség, felolvasószínházi előadás keretében pedig Egy világhírű kisváros: Gyula címmel Krasznahorkai László műveiből kaptak ízelítőt az érdeklődők. A várszínházban látható volt a Beatles története is a Bors Őrmester Árva Szívek Klubjának Zenekara segítségével. A negyedik ősbemutató volt, Zalán Tibor A fáklya elalszik című drámáját Csiszár Imre vitte színpadra. Ez a darab a gyulai vár 1566-os védelméről kiírt pályázat nyertes alkotása volt.


Az idei évadban öt ingyenes fesztivált is rendeztek, köztük a Shakespeare fesztivált, dzsessz és blues fesztivált rangos hazai és nemzetközi fellépőkkel, hetedik alkalommal tartották meg az irodalmi humorfesztivált, és volt Körösvölgyi Sokadalom fesztivál is a vár körül. Mint elhangzott, sikert aratott Székely János Caligula helytartója című darabja, a Szegedi Kortárs Balett előadása, a Carmina Burana, és a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje.


A nyári várjátékokat az ingyenes műsorokkal együtt 26 ezer néző látta 2013-ban, az eladott jegyek száma 9500 volt, ami hasonló a tavalyi adatokhoz. A Gyulai Várszínház idén várhatóan 180 millió forint költségvetéssel zár decemberben, ebből a pályázatokon elnyert összeg 87 millió forint volt, a többi bevétel a jegyek értékesítéséből és egyéb támogatói pénzekből származik - tette hozzá Gedeon József.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

 

Színházport24 - Hírek -
VidékSikerrel zárta az ötvenedik évadot a Gyulai Várszínház
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon