Hirdetés

Sirály-variációk a Miskolci Nemzeti Színházban

Kétféle rendezésben és szereposztásban is bemutatja a Miskolci Nemzeti Színház a következő hónapokban Csehov Sirály című drámáját. A teátrum decemberben további két darabot is bemutat.


miskolci_nemzeti_szinhaz

 


Kiss Csaba igazgató a bemutatókról tartott keddi sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a magyar színházi életben jószerivel páratlan az, amire a miskolci színház készül: egy színházban, egy évadon belül kétszer, két fordításban, két rendezésben és két különböző szereposztásban mutatják be Csehov egyik legmélyebb és legszebb drámáját, a Sirályt.


Érdekes, rendhagyó ez a vállalkozás, "roppant izgalmas kaland", színész, rendező és vélhetően a közönség is kíváncsi lesz a két rendező munkájára - tette hozzá Kiss Csaba, aki a december 7-i egyik premier rendezője is egyben. Ő Makai Imre klasszikus fordítása alapján állítja színpadra a darabot, míg Rusznyák Gábor Mocsári Gézának a mai nyelvhez közelebb álló fordításában rendezi a darabot, amelynek bemutatója február elsején lesz.


A Sirály egyik premierje mellett két további bemutatót is műsorra tűz a színház decemberben. A nagyszínpadon december 6-án láthatja a közönség Georges Feydeau Kézről kézre című darabját, amelyet Hamvai Péter fordított és Keszég Géza rendez. Erről a sajtótájékoztatón a rendező azt mondta: abszurditásig feszülő helyzetek, őrült tempó és záporozó poénok jellemzik a játékot.


Ugyancsak premier lesz Georg Büchner drámája, a Woyzeck is Görög László főszereplésével, Béres Attila rendezésében. Büchner darabja a színháztörténet egyik legtalányosabb szövege, hiszen nem maradt fenn a szerző által véglegesített, befejezett változat. Az összesen 48 megírt jelenetet minden színre állító kénytelen a maga szempontjai szerint sorrendbe állítani. A miskolci előadás szövegkönyve Kiss Csaba fordításából készült.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

 

Színházport24 - Hírek -
VidékSirály-variációk a Miskolci Nemzeti Színházban
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon