Hirdetés

Tamási Áron-bemutató a József Attila Színházban

Tamási Áron Csalóka szivárvány című színművét mutatja be a József Attila Színház szombaton Csiszár Imre rendezésében, Rékasi Károllyal a főszerepben.


A Csalóka szivárvány

 

MTI Fotó: Kallos Bea

 


Csiszár Imre az MTI-nek elmondta: a Csalóka szivárvány Tamási Áronnak egy kevésbé ismert drámája, játszották ugyan már Magyarországon, de ritkán tűzik műsorra. Kiemelte: ez nem véletlen, mert a Tamási-képünk szerint valamiféle székely góbéság, vidám báj uralja műveit, néha a varázslatok, csodák világába visznek, ebben a darabjában azonban nem ez dominál.


"Ez a műve nagyon komoly darab, amely minket is érint. Egy lelki krízisben lévő embernek a megváltáskeresése, annak keresése, hogy hogyan tud boldog lenni" - mondta. A darab főhőse Czintos Bálint, aki minden vágya ellenére, nem tanulhatott tovább. Műveli a birtokot, de álmai nyugtalanítják. A rendező elmondta: a főhős szeretne kitörni a paraszti világból, úr, bölcselő, tanult ember akar lenni, ezáltal egzisztenciálisan jobban járni. Szeretné, hogy szava legyen a faluban, és meg szeretné kapni egy olyan nőnek a kezét, aki az úri osztályhoz tartozik.


Ehhez a reménytelen vállalkozáshoz kapóra jön neki egy barátja, egy tudós ember öngyilkossága, akinek átveszi személyiségét, szerepkörét. Megpróbál felnőni a feladathoz, elkezd tanulni - igaz, csak a "b" betűig jut el a lexikonban, ezért mindent "b"-vel mond - de megpróbálja a lehetetlent.


A rendező szerint önmagunk keresése, a vágy, hogy kitörjünk a rossz helyzetünkből, korunk emberét is jellemzi. Rámutatott: ezek a kilépési próbálkozások azonban ritkán sikerülnek, "úgy kell leéljük az életünket, ahogy minket valaki odateremtett". "Ez egy modern magyar tragédia is" - mondta a darabról. Csiszár Imre arról is beszélt, hogy a dráma a benne lévő szerepjátékkal, hasonlít Luigi Pirandello műveire, amelyekben a látszat és a valóság állandó keveredéséről van szó.

 

A Csalóka szivárvány1

 

MTI Fotó: Kallos Bea

 


A rendező elmondta: a címben szereplő szivárvány a bibliai Noé-történetből való. A darabban szimbolikus jelentése van: aki átmegy a szivárvány alatt, az megkísérti az Istent, átveszi a szerepét, és önmaga kezdi intézni sorsát. "És ha ez megtörtént, akkor onnan már nagyon nehéz visszajönni, akkor ott vagy meghasonlás, vagy öngyilkosság következik. Kiderül, hogy a sorsunk adott, nem tudjuk megváltoztatni - jegyezte meg a rendező. - Amikor pedig a főhős szeretne mindent visszaállítani az eredeti állapotba, ugyanolyannak lenni mint volt, az már többet nem megy, ez pedig tragédiát szül."


Csiszár Imre az Onibaba című japán filmdrámát idézte fel, amelyben az egyik szereplő - hogy ráijesszen valakire - felvesz egy démon-maszkot, azonban kiderül, hogy a maszkot előzőleg egy pestises szamuráj viselte, így az arcán sebek képződnek, és a maszk ráég, nem lehet többet levenni, rémmé válik. A darabban is valami hasonló történik.


Rékasi Károly mellett Papp Zoltán, Blazsovszky Ákos, Tóth Judit, Varga Szabolcs, Ujréti László, Létay Dóra, Zöld Csaba, Botár Endre, Kocsis Judit, Jakus Szilvia, Katona János, Lippai László, Ömböli Pál, Király Kitti, Varga Miklós és Réthy Erik játszik a darabban, amelynek díszletét a rendező, jelmezeit Szakács Györgyi tervezte.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

Színházport24 - Hírek -
BemutatókTamási Áron-bemutató a József Attila Színházban
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon