Hirdetés

Tizenhárom bemutató a kecskeméti Katona József Színház következő évadában

Tizenhárom bemutatót tervez a 2019/2020-as évadában a kecskeméti Katona József Színház, de három korábban bemutatott darab is műsoron marad - derült ki a teátrum szerdai évadnyitó társulati ülésén.


kecskemeti katona jozsef

 


Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színházban 12. évadát megkezdő igazgatója elmondta: a hat nagyszínházi, bérletes bemutató közül az első szeptember 27-én a világhírre törekvő gyilkos asszonyokról szóló Chicago című musical premierje lesz, a darab rendezője Béres Attila.


A rendszerváltozás 30 éves évfordulója alkalmából a direktor rendezésében Schwajda György Ballada a 301-es parcella bolondjáról címet viselő példázatának bemutatóját október 23-án tartják. László Miklós Illatszertár című romantikus komédiáját Mohácsi János rendezésében pedig szilveszterkor láthatja először a közönség, de a bemutatót 2020. január 3-án tartják.


2020. február 8-án Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című színjátékát viszi színre a társulat Réczei Tamás rendezésében. Az együttélés évtizedeinek különféle stációit bemutató darabnak a színház legfelső emeleti erkélyfolyosóján biztosítanak helyszínt.


Bagó Bertalan rendezi Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című világhírű regényének színpadi változatát, amelyet 2020. március 27-én mutatnak be először a nagyszínházban.


A színház tánctagozatának, a hetedik évadát kezdő Kecskemét City Balettnek a tagjai ezúttal egy orosz klasszikus, Tolsztoj Anna Karenina előadására készülnek. A darabot, amelyet 2020. január 31-én láthat először a közönség, Barta Dóra rendezi. A táncos produkció zenei gerincét Beethoven, Sosztakovics és Michael Nyman szerzeményei adják.


A gyermekeknek először szeptember 18-án a mesés kelet világát hozza el az Aladdin és a csodalámpa, majd 2020. január 15-én a Péter és a farkas izgalmas kalandjait ismerhetik meg a színházba érkezők, mindkettőt Réczei Tamás rendezésében.


A Kelemen László Kamaraszínházban október 4-én Szigligeti Ede Liliomfi című zenés népszínművét Kocsis Pál állítja színpadra. Andrew Bergman Társasjáték New Yorkban című komédiáját Szerednyei Béla rendezésében november 15-én láthatja először a nagyérdemű. Az ember tragédiája "junior" címmel ifjúsági előadás is készül, amelyet Cseke Péter igazgató visz színre. A darabot először 2020. január 22-én tűzik műsorra.


A Ruszt József Stúdió Színházban Eugene O'Neill tragédiáját, az Amerikai Elektrát Horváth Csaba rendezésében 2020. február 14-én mutatják be. Markó Róbert rendezi Elzbieta Chowaniec lengyel írónő drámáját, egy lengyelországi család négy generációjának női tagjairól szóló Gardéniát, amelyet 2020. április 3-án láthat először a közönség. Közkívánatra a 2019/2020-as évadban három korábban bemutatott darab továbbra is műsoron marad: az Osztályelső című tantermi előadás, az előző évad operettje, az Állami áruház, valamint A pillangók szabadok című romantikus vígjáték.


Cseke Péter a nyári előadásokat összegezve elmondta: a Városmajori Szabadtéri Színpadon és a veszprémi operettfesztiválon nagy sikerrel játszották az Állami áruház című darabjukat, akárcsak a Szarvasi Vízi Színházban A balfácánt vacsorára! című produkciót. A VIII. Magyar Teátrumi Fesztiválon a legjobb férfi mellékszereplő díját Kiss Jenő, a Kecskeméti Katona József Színház színművésze nyerte el.


Mint kiemelte: Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában A király beszéde című előadásuk szereplőit állva tapsolta a közönség. A darabot a nyíregyházi Vidor Fesztiválon és a budapesti Vidéki Színházak Fesztiválján is előadják majd. A XXI. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál versenyprogramjába pedig Agatha Christie: .és már senki sem! avagy Tíz kicsi néger című krimijük került be.

 

Forrás: MTI

Színházport24 - Hírek -
VidékTizenhárom bemutató a kecskeméti Katona József Színház következő évadában
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon