Hirdetés

Világszenzációs operalelet a Régizene Fesztiválon

Harmadfél évszázada bemutatott, máig feledésbe merült francia barokk opera elevenedik fel a Müpában a Versailles-i Barokk Zenei Központtal együttműködésben a Régizene Fesztiválon.


Judit Andrejszki & Márta Sebestyén

 

Andrejszki Judit és Sebestyén Márta Fotó: Perger László


A világszenzációnak ígérkező Mondonville-felfedezés mellett francia-lengyel koprodukcióban megszólaló istendicsérő himnuszok is tiszteletüket teszik a fesztiválon, lesz francia táncház és „trubadúr-kori popzene" Az angol beteg világhírű énekesnője, Sebestyén Márta tolmácsolásában. A március 2. és 6. között megrendezendő Régizene Fesztivál második alkalommal várja világhírű művészekkel, autentikus előadásokkal a régizene elkötelezett híveit, és a több figyelmet érdemlő korok muzsikáival ismerkedni kívánókat egyaránt.

 

Vincent Dumestre 1998-ban alapított csapatát, a Le Poème Harmonique-ot 2012-ben látta vendégül a Müpa. Azóta vártuk, hogy újra hallhassuk-láthassuk a különleges előadásairól és érdekes repertoárjáról ismert együttest, és ez a pillanat most eljön. A francia barokk két pompás remekműve szolgál március 2-i koncertjük gerinceként: Charpentier ma már sláger népszerűségű Te Deumát csak a 20. század közepén fedezték fel újra, Lully azonos szövegre íródott egyházi művéről pedig az tudható, hogy szerzője XIV. Lajos felgyógyulásának alkalmából komponálta, és éppen e mű előadását vezényelve sebezte meg a lábát, majd az elmérgesedett seb okozta halálát. A világhírű francia hangszeres együtteshez Lengyelország legdinamikusabban fejlődő historikus előadógárdája, a Capella Cracoviensis csatlakozik.

 

 

Vincent Dumestre

Vincent Dumestre Fotó: Jean-Baptiste Millot


Az 1981-ben alakult, idén fennállásának harmincötödik évfordulóját ünneplő Capella Savaria a hazai régizenei mozgalom világszerte jegyzett úttörője. A barokk zene mikrokozmoszaként is aposztrofált, majdnem pontosan háromszáz éve született remekművekben, Bach hat Brandenburgi versenyében a zenekar tagjai szólistaként is előtérbe lépnek. Az alkotások egymás utáni előadása mindenképpen különleges élményt ígér a koncertlátogató számára március 3-án.

 

A pályája elején álló Baráth Emőke a barokk zenei előadóművészek egyik kiemelkedő alakja, aki az Aix-en-Provence-i Fesztiválon szenzációs alakításával robbant be a köztudatba 2013 nyarán, egy újra felfedezett Cavalli-opera címszerepében. Március 4-én, a beszédes című Duetti d'amore esten az a Valer Sabadus lesz a partnere, aki a Cavalli-operában a férfi főszerepet énekelte. Az Aradon született, és ötesztendős korában családjával Németországba áttelepült kontratenor karrierje meredeken ível felfelé: a Sonynál megjelent, Caldara műveiből összeállított tavalyi szólólemeze igen meleg fogadtatásban részesült. A két nagyszerű énekest az Il Pomo d'Oro kíséri, amelynek nevét egy 17. századi, itáliai barokk opera adja. A 2012-ben alakult együttes már több világklasszis énekessel készített hangfelvételt, vezetője pedig olyan muzsikusokkal dolgozott együtt, mint René Jacobs, Rinaldo Alessandrini, Jordi Savall, Christina Pluhar és Fabio Biondi.

 

Emőke Baráth

 

Baráth Emőke Fotó: Raffay Zsófia

 

Szombaton, március 5-én ismeretterjesztő előadások színesítik a fesztivál műsorát: 15:30-tól Mácsai János beszélget Vashegyi Györggyel a régizenéről. Mintegy beharangozóként a fesztivál másnapi „záróakkordjához", 17:00 órától Benoît Dratwicki, a Versailles-i Barokk Zenei Központ művészeti vezetője ismerteti meg a közönséget Mondonville operáinak jellegzetességeivel. Utóbbi előadás angol nyelven, magyar fordítással hangzik el.


Andrejszki Judit a régizene, Sebestyén Márta pedig a népzene emblematikus alakja. Közös koncertjeik mindig izgalmas utazást jelentenek. Ezúttal, március 6-án Miquèu Montanaro - az etnikai ihletésű szabadzenélés okszitán vándora -, valamint számos kiváló magyar előadó színesíti egyéniségével és saját zenei világával a műsort. Az esten elhangzó autentikus francia barokk zene mellett a francia népi hangzásvilág és a magyar népzene találkozásának lehetünk fültanúi. „Gyönyörűen összesimul a népzene rusztikus volta, hús-vér előadásmódja a reneszánsz nem kevésbé vérbő és örömteli dalaival" - foglalta össze Sebestyén Márta. 18.00 órától, valamint a koncert után a Les Alouettes együttes francia táncházat és tánctanítást tart az Üvegteremben, amelyre a belépés díjtalan.

 

Katherine Watson

 

Katherine Watson Fotó: Hugo Bernand

 

Az 1742-ben bemutatott Isbé című mű Mondonville első operája. Keletkezése idején szerzője még nem volt a francia királyi udvar körülrajongott mestere, sem az uralkodó művészetpártoló szeretője, Madame de Pompadour pártfogoltja. A Müpában koncertszerűen elhangzó előadás Vashegyi György és együttesei 17-18. századi műveket felfedező-bemutató sorozatának újabb jelentős, sőt alighanem szenzációs eseményének ígérkezik. Az opera címszerepét az erőteljes és gyönyörű hangúnak egyaránt aposztrofált, elbűvölő brit szoprán, a Philippe Jaroussky oldalán is gyakran hallható Katherine Watson alakítja.

 

Forrás: MÜPA/SZÍNHÁZPORT24

 

Színházport24 - Hírek -
FesztiválokVilágszenzációs operalelet a Régizene Fesztiválon
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon