Hirdetés

Visszavonul Dolhai Attila?

Az Operettszínház egyik legsikeresebb musicalszínésze, Dolhai Attila úgy döntött, végleg felhagy a műfajjal. A Blikk információja szerint a Budapesti Operettszínház legnagyobb musicalsztárja visszaadta az összes ilyen jellegű szerepét, a rajongók utoljára az Elisabeth című darabban láthatják.


Dolhai Attila

 


A közönség természetesen ezután is találkozhat a színpadon a Jászai Mari-díjas Dolhai Attilával, hiszen a színész nem karrierjének vet véget, csupán egy nagy lépésre szánja el magát. Az opera műfajában szeretné kipróbálni magát.


"Mostantól komolyabb műfajokban akarok bizonyítani, mint például az operett és az opera. Tudom, hogy van ebben kockázat, azonban az embert, így a művészt is, a kihívások viszik előre. Remélem, a bajai Elisabeth című előadás valóban a búcsú lesz a musicalektől" - árulta el Dolhai a Blikknek.


Az Operettszínház igazgatója, Kerényi Miklós Gábor most azonban törheti a fejét, hogy a megüresedett helyet kivel fogja pótolni. "Én vagyok a bűnös, hiszen én adtam Attilának két éve Szegeden operafőszerepet. Vállalom, de nagyon nehéz helyzetbe hozza a színházat a döntésével. Örülök is, hiszen egy szenzációs bonvivánt nyert a színházunk, de csak¬ugyan fő a fejem, kivel fogom Attilát pótolni" - mondta az igazgató a Blikknek.

 

Forrás: Blikk/SZÍNHÁZPORT24

 

Színházport24 - Hírek -
RivaldafényVisszavonul Dolhai Attila?
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon