Hirdetés

Vörösmarty Színház: adventi gyertyagyújtással kezdődik szombaton az Újszövetség -maraton

Advent első szombatján kezdődik az Újszövetség-maraton a székesfehérvári Vörösmarty Színházban: a gyertyagyújtást követően 18 órától önkéntes jelentkezők olvassák fel az Újszövetséget.


vorosmarty szkfvar

 


A második alkalommal megrendezett program mintegy 20 órán át tart majd. Az első felolvasó Somogyi László református lelkészi elnök lesz, őt Spányi Antal római katolikus megyés püspök követi, majd Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András olvas a Bibliából.


A tervek szerint a maraton december 1-jén 14 órakor ér véget. Tavaly 140 önkéntes jelentkező olvasott fel tízperces részeket az Újszövetségből. Az érdeklődés a vártnál jóval nagyobb volt, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy idén ötperces részeket olvashatnak fel az önkéntesek a szent könyvből. Idén is két Bibliából, a katolikusból és a protestánsból olvasnak, könyvenként váltakozva.

 

Forrás: MTI/SZÍNHÁZPORT24

Színházport24 - Hírek -
VidékVörösmarty Színház: adventi gyertyagyújtással kezdődik szombaton az Újszövetség -maraton
Hirdetés

Videó galéria

logo Kövessen minket! rss google twitter_ikon facebook youtube_ikon